Niels Olsen esettanulmánya: a karbonkredit úttörő
Dr. Christine Jones büszkén mutatja be előadásaiban a szintén ausztrál Niels Olsen gazdálkodását, aki 2019-ben a Földön elsőként értékesített kreditet egy állami karbonkredit kvótarendszerben. A gazda azért kapott pénzt, mert a talajában légköri szén-dioxidot kötött meg humusz formájában. Nicole Masters a For the Love of Soil című könyvében ír egy gazdáról, aki a talajmegújító útra lépve nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy ő szeretné ezt jobban csinálni, mint Gabe Brown – „I will outgabe Gabe” ahogy írja. Nos, ha valaki erre a címre akár még jelentkezhetne is, az vélhetően Niels Olsen lehetne. A következőkben az ő esettanulmányát kísérlem meg bemutatni.
Hogyan vált a talajmegújításból értékesíthető karbonkredit Niels Olsen gazdaságában?
Niels Olsen Ausztráliában gazdálkodik – Gippsland, Victoria, Ausztrália, 1000 mm éves csapadék -, 100 hektáron. A 2019-es első karbonkredit értékesítése előtti 5 évben aktív talajmegújító gazdálkodást folytatott. Ennek során az általa épített vetőgéppel – SoilKee Renovator, lásd fenti kép – évente egy vagy két alkalommal vetett el a területen egy változatos magkeveréket – a terület nála évelő füves legelő volt korábban -, amit aztán az év során többször legeltetett. Ezután bármilyen egyéb talajmunka vagy gyomirtó nélkül jött a következő vetés. Nála csak legeltetés van, magnak aratás nincs. A két használt magkeverék közül az egyik hideg évszakos – borsó, zab, árpa, rozs, bükköny, cikória, útifű, talajművelő retek. A másik elsősorban meleg évszakos fajokat tartalmaz – kukorica, cirok, árpa, köles, zab, borsó, keresztesvirágúak. A vetőgép egy strip-till vetőgép, amely a terület kb. 17 százalékát bolygatja. Magágyat készít 7,5-10 cm-es mélységben és veti el a keveréket.
A talajmegújítás minden elemét használja, egyedül a no-till vetést nem, de ennek számottevő hátránya nem látszik az eredményeken. Sőt, a biológiai átállás elején egy minimális strip-till talajbolygatás szerinte még hasznos is. Dr. Christine Jones ezen a ponton hangsúlyozza az Intermediate disturbance hypothesis, avagy Közepes bolygatás elmélet létjogosultságát, mely szerint egy kevés mechanikai bolygatás, mint pl. a természetes ökoszisztémákban az állatok túrása, még hasznos is lehet.
Óriási pozitívum, hogy a területet folyamatosan egy vegetatív fázisban lévő változatos növénytársulás foglalja el, a meleg évszakban sok C4-es fűvel, majd legeltetéssel, kémiai input nélkül. Ennél hatékonyabb cukor- és humuszgyártást nem is lehetne elképzelni.
Humusz és szénmegkötés: Niels Olsen gazdaságának hihetetlen története
A mérések azt mutatják, hogy a humusz a felső 10 cm-ben 5 év leforgása alatt 3 százalékról 10 százalékra emelkedett. A területen megtermelt biomassza 6-7 tonna szárazanyagról 20 tonna szárazanyagra nőtt. Ez mind 2019-es adat. Szép összefüggés látszik a humusz és a terület táplálékháló-eltartóképessége közt a külső input nélküli rendszerben, ahogy a két mutató szépen párhuzamosan kúszik fölfelé. Néhány év alatt a talajban kimutatott tápanyagkészlet a többszörösére ugrott, a giliszták száma ásónyomonként elérte az 50-et. A növények fehérjetartalma már az első évben 13-45 százalékkal emelkedett.
Túl szép hogy igaz legyen? Meglehet, de ha Dr. Christine Jones szerint mindez helytálló, akkor illetlenség lenne kétségbe vonni.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍