Idén az aszály győzött az Alföldön
Learattuk a búzát 2026 június 25-én az aszályos Alföldön. A hozam 23,5 mázsa lett hektáronként, ami messze elmarad a kb. 37 mázsás önköltségtől. A biztosító és a kárenyhítő alap még valamit szépíthet az összképen, de egy valami ettől függetlenül egyértelmű: ekkora mennyiségű és ilyen eloszlású csapadékkal (120 mm 2026 első felében) a jelenlegi technológiával nem tudom még csak nullásra sem kihozni a termelést.
Az egész ország egyik legszárazabb terültén kellet helyt állni idén. Úgy gondolom, hogy ha egy 150 mm lejött volna az első félévben, akkor már lehetett volna a támogatásokon felül is valamennyi profitban reménykedni. Vagy legalább egy nullás eredményben. A közeli településeken, ahol 150-160 mm esett ugyanebben az időszakban, már 35 mázsás átlagbúzák voltak. Hátha jövőre picit több szerencsénk lesz. Hosszú távon arra nem alapozhatok technológiát, hogy majd a biztosító és az állami alap megment.
Szerencsére az AKG-program ad egy erős támaszt – a forint ereje ugyanakkor ott is lefarag egy jó 10%-ot a pénzből, ahogyan az alap területalapú támogatásnál is -, amit a következő években arra fogok használni, hogy a búza önköltségét 3 tonna körülire csökkentsem, és haladjak tovább a regeneratív utamon.
Szalmakalap a talajnak, takarónövény a talajéletnek
A szalmát a tarlóra szecskáztuk, a tábla így fogja tölteni a júliust. Terveim szerint augusztusban kapni fog egy sekély tarlóhántást Cambridge hengerrel lezárva. Majd következhet a takarónövények augusztusi vetése, amint elvonultak a hőhullámok.
Lehet hogy el kellett volna adni a szalmát, hogy egy kis plusz bevételhez jussak? Gondoltam rá, de úgy látom, hogy a talajéletet óvó szalmakalap és a kiváló gomba eleségnek és szénforrásnak számító szecskázott szalma megéri a kieső forintokat. Továbbá, ha már alaptrágyát nem szórok, legalább a szalmában lévő kálium és foszfor kerüljön vissza a körforgásba.
Számomra egyetlen esély a pénzügyi túlélésre a regeneratív gazdálkodás
Miután bérmunkában gazdálkodva sem az állattartás, sem a vetőmagozás, sem a feldolgozott termékek felé nincs lehetőségem elmozdulni, úgy látom, hogy egyetlen esélyem a pénzügyi túlélésre a talajmegújító gazdálkodás folytatása. Ha a talajomat életre tudom kelteni, és a talajbiológia tudná pótolni a drága inputokat, akkor a költségeim csökkenhetnének és hosszabb távon még szerényebb csapadékkal is esélyem lenne profitot termelni.
A pozitív jelek látszanak, ami bizakodásra ad okot. Itt a bal oldali tábla tavaly került hozzám, a jobb oldalinak ez volt a negyedik regeneratív éve. Ennyi év talajmegújítás, a talajoltásokkal, a takarónövényekkel, a min-till talajmunkával és a kémiai inputok csökkentésével elég volt arra, hogy szemmel láthatóan ellenállóbbá tegye a talajbiológiát. A két rész mindenben ugyanazt kapta, az egyetlen különbség az előélet volt.
Ha ezeket a pozitív regeneratív folyamatokat sikerülne továbbvinni, akkor úgy gondolom, hogy egy megerősödő talajélettel és egy 3 tonna környékén tartott önköltséggel, akár már egy 150 mm körüli első féléves csapadékkal is el lehetne érni a pénzügyi túlélést jelentő 4 tonnás termést. Más utat egyelőre nem nagyon látok, így hát ezen kell haladnom tovább.
Tapasztalatok a Neomával: magasság helyett túlélés
Néhány táblányira ezektől a búzáktól még javában zajlik a küzdelem. A takarónövényes min-till napraforgó egyelőre még talpon: a növények az alsó levélig egészségesen zöldek, habár csak mellkasig érnek, ami messze elmarad a fajta (Neoma) korábbi években tapasztalt 2 méteres magasságától. Azzal biztatom magam, hogy a sekély talajmunka, a takarónövény elővetemény, a csökkentett műtrágyadózis és a talaj mikrobiológiai oltása segíti a növényeket ebben az aszályos időszakban.
A felszínen sokkal több szármaradványt szeretnék látni, ezen még dolgozni kell, ez teljesen biztos. Ugyanakkor a talajban még van nedvesség, ami reményeim szerint legalább ezt a fél termést segíthet kinevelni. Maga a min-tilles, takarónövényes technológia úgy gondolom, hogy működik, az eső hiányáról nem tehet.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍