Gyomirtás a regeneratív gazda szemszögéből
„Nem az a legfontosabb kérdés, hogy használunk-e gyomirtót. Hanem az, hogy ha már használunk, akkor van-e olyan szinten a talajélet, hogy aratásig a vegyszert le tudja bontani úgy, hogy a betakarított terményben gyomirtó szer maradványa már ne legyen” – John Kempf
A talajmegújító gazda fő szempontként nem tesz olyat, amivel ártana a talaj élőlényeinek. Ha pedig egy műveletet feltétlenül szükséges elvégezni a profitabilitás fenntartása és a gazdaság életben maradása érdekében – mondjuk a gyomok elleni védekezést -, akkor igyekszik a talajéletre nézve legkisebb terhelést jelentő megoldást választani. Ha a mechanikai gyommentesítés tűnik a kisebbik rossznak, akkor azt választja. Ha a vegyszeres gyomirtás, akkor azt.
De azért legyünk őszinték: mindkét esetben lesznek a táplálékhálónak olyan szereplői, akik megszenvedik a beavatkozást. Ha ugyanakkor igyekszünk minimalizálni a bolygatás mértékét, akkor van okunk bízni abban, hogy a károkat a táplálékháló képes viszonylag gyorsan helyreállítani. Regeneratív/talajmegújító szemléletet követve nehéz szívvel bólintunk rá egy vegyszeres gyomirtásra, van itt ugyanakkor öt fontos kiegészítés, ami megnyugtatóan hathat.
Hogyan csökkenthető a gyomirtó szer maradványa a talajban és a terményben?
- Fulvósavas trükk: A gyomirtó szer mennyisége csökkenthető akár 30 százalékkal is, változatlan hatás mellett, ha vivőanyagként/kelátképzőként fulvósavat keverünk hozzá. A fulvósav gyakorlatilag megnyitja a növényi sejtmembránok kapuit: a gyom tápláléknak látja, mohón és szinte azonnal magába szippantja, így a kevesebb vegyszer is sokkal biztosabban és gyorsabban végzi el a dolgát. Ezt Nicole Masters minden előadásában javasolja, lásd például itt, 59. percnél.
- A permetezővíz kémiája: A felhasznált víz pH-jának és keménységének optimalizálásával további vegyszercsökkentés érhető el. A legtöbb felszívódó gyomirtó kifejezetten a lágy és enyhén savanyú, 5,0–5,5-ös pH-jú vízben dolgozik maximális hatásfokon. Ha beállítjuk a vizet, kevesebb hatóanyag is elég.
- Tartamhatás elhagyása: A kontakt gyomirtók sokkal hamarabb lebomlanak, mint a talajhatású szerek. Így a tartamhatással nem rendelkező gyomirtók választásával tovább csökkenthető a környezeti terhelés. Plusz, nem kell attól tartani, hogy a vetett takarónövényeket károsítja a talajhatású gyomirtó szer.
- A mikrobák hadserege: Ha a talajélet felépül és a lebontást végző szervezetek – szaprofita gombák, baktériumok – száma a többszörösére emelkedik – akár 10-szeresére -, akkor az adott gyomirtó vegyszermaradéka is sokkal gyorsabban, töredéke idő alatt le fog bomlani a talajban és a növényben. Ha a lebomlás sebessége és a mikrobák száma arányos egymással, akkor feltételezhető, hogy egy hagyományos gazdálkodásban egy év alatt lebomló vegyszer talajmegújító körülmények közt pár hónap alatt maradék nélkül eltűnhet.
- Időzítés: A tenyészidő során minél korábban juttatjuk ki a gyomirtó szert, annál nagyobb eséllyel fog az lebomlani aratásig. Őszi búzában például az őszi gyomirtás után 8 hónap telik el aratásig, míg tavaszi gyomirtásnál csupán 3 hónap. Napraforgóban az aratás előtt 10 nappal kijuttatott deszikkáló vajon le tud bomlani betakarításig? Aligha.
A gombák szerepe a gyomirtó szer lebontásában
Érdemes ezen a ponton megemlékezni Merlin Sheldrake, Az élet szövedéke című könyvben tett gondolatairól:
„A mikoremediáció egy speciális eset. A gombák a mérgező cigarettacsikket és a glifozát gyomirtók mellett számos szennyező anyagot is figyelemre méltó étvággyal képesek lebontani… Képesek lebontani a növényvédő szereket, a szintetikus festékeket, a TNT és RDX robbanóanyagokat, a nyersolajat, egyes műanyagokat… A gombák elvileg a környezeti kármentesítésre legalkalmasabb szervezetek közé tartoznak. A micéliumot az evolúció több milliárd év alatt egyetlen fő cél érdekében tökéletesítette: a fogyasztásra. A micélium a testet öltött étvágy… A lebontás szakaszosan zajlik, gombák és baktériumok sorozata végzi, és mindegyikük képes ott folytatni, ahol az előző abbahagyta. Naivitás lenne azt képzelni, hogy egy laboratóriumban „betanított” gombatörzs képes lesz hatékonyan tevékenykedni egy új környezetben és egyedül helyreállítani egy közeget.” – 226. oldal.
Nicole Masters a „For the Love of Soil” című könyvében több olyan esetről is beszámol, mikor egy gyomirtóval kezelt területen – amely fejlett táplálékhálóval, azaz népes és változatos mikroba populációval rendelkezett – megmérték a vegyszermaradék szintjét és azt találták, hogy az rövid idő alatt kimutathatatlan szintre bomlott le.
A biológia elvégzi a takarítást
Azt gondolom, hogy a „talajélet majd minden felmerülő problémát megold” gondolat a vegyszeres gyomirtás és a vegyszermaradékok esetére is igaz. Ha a táplálékháló megfelelően változatos és népes, akkor a csökkentett dózisokban adagolt gyomirtó szereket az erre szakosodott mikrobák sokkal gyorsabban le fogják bontani – még jóval az aratás előtt -, mint ahogy azt hagyományos gazdálkodásban megszokhattuk. A növényben is és a talajban is.
Hagyományos gazdálkodásban a vegyszertől való félelem teljesen jogos: a túlművelt, élettelen talajban egyszerűen nincs, ami megegye a növényvédő szerek maradványait, így azok felhalmozódnak. Amikor viszont gombákkal és baktériumokkal népesítjük be a földet, egy komplett méregtelenítő üzemet indítunk be a talpunk alatt. A mikrobáknak a gyomirtó nem méreg, hanem bonyolult szénlánc, vagyis táplálék. Minél többen vannak és minél változatosabbak, annál gyorsabban pucolják ki a talajt és a növényt.
Így azt gondolom, hogy fogyasztóként van okunk bízni abban, hogy talajmegújító gazdálkodás során vegyszermaradéktól mentes élelmiszerhez juthatunk. Még akkor is, ha az adott táblán egyébként hónapokkal az aratás előtt vegyszeres gyomirtás történt.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍