Miközben a gazda drága inputokra, műtrágyára, gázolajra és gépekre költi a pénzét, addig a növények napfényből, vízből és levegőből állítja elő a természet fizetőeszközét: a cukrokban gazdag gyökérváladékot. Ebből a „pénzből” a növény megvásárolhat minden olyan inputot a talajban élő milliárnyi segítőjétől, amit eddig a gazda valódi forintokért adott oda neki. A gyökérváladék a regeneratív gazdálkodás fizetőeszköze, a pénz a talpunk alatt elterülő önfenntartó rendszerben.
Mi a gyökérváladék és milyen szerepe van a talajban?
Regeneratív gazdálkodásban a talaj két legfontosabb építőelemének egyike a gyökérváladék (a másik a humusz). A gyökérváladék egy cukorból és kémiai jelzőmolekulákból álló koktél. Vannak még egyéb összetevői is, zsírsavak, enzimek, gyökérsavak, több ezer féle anyag fellelhető benne, de a lényeg a cukor és a jelzőmolekula. Ezt a koktélt a növény vízben feloldva, a gyökerén keresztül pumpálja a talajba, méghozzá nagyon jó okkal.
„A mikrobák számára a humusz a ház, a gyökérváladék a táplálék” – Gabe Brown
A növény célja ezzel kettős. Egyrészt etetni/éltetni szeretné az ott élő mikrobákat – gombákat és baktériumokat. Másrészt a jelzőmolekulákkal tudatja a mikrobákkal, hogy mit kér a cukrokért cserébe. A növény tápanyagot, vizet, esetleg védelmet vásárol valamely kártevő/kórokozó/stresszhatás ellen a talajlakó élőlényektől. A gyökérváladék egyszerre kommunikációs és fizetési eszköz a talaj táplálékhálójának gazdasági rendszerében. Regeneratív gazdálkodás során a gyökérváladék a pénz. A növény ezzel fizet, a talaj élőlényei pedig ezzel táplálkoznak.
A talajmagújító gazda talpa alatt egy csodálatos világ terül el. Itt, egy bolygatatlan, egészséges ökoszisztémában a növények és a talajban élő, szabad szemmel többnyire láthatatlan lények szoros egymásra utaltságban élnek együtt. Beszélnek (kommunikálnak) és kereskednek egymással, és baj esetén megvédik, segítik egymást. Ebben a rendszerben a humusz a talajban élő mikroorganizmusok (gombák és baktériumok) háza, a növény által a fotoszintézis során termelt cukrokban és jelzőmolekulákban gazdag gyökérváladék pedig a mikrobák tápláléka, és a fizetőeszköz.
Ha túl sok a műtrágya, a cserekereskedelem összeomlik
Egy természetes, ember által nem bolygatott ökoszisztémában a növények és a mikrobák egymásra vannak utalva. Növény nélkül a mikrobák nem jutnának táplálékhoz – pl. cukorhoz -, a növény nem jutna elegendő tápanyaghoz, vízhez, és egyedül kellene szembe szállnia a kártevőkkel/kórokozókkal és az időjárás okozta stresszhatásokkal. Egy ilyen, jól működő ökoszisztémának képes véget vetni azonnal, ha nagy mennyiségű vízoldható műtrágya kerül a rendszerbe. Ekkor ugyanis a növénynek hirtelen már nincs szüksége a mikrobákra ahhoz, hogy nitrogénhez vagy foszforhoz jusson. Az egymásra utaltság megszűnik, a gyökérváladékként talajba pumpált cukor elapad, a mikrobák állománya pusztulásnak indul.
Érdekes, hogy hiába van még sok más mindenre szüksége a növénynek a mikrobáktól, ha a nitrogént és a foszfort ingyen megkapja műtrágyával, az azt sugallja neki, hogy nincs szüksége mikrobákra. Így le is állítja az együttműködést. Ez a két tápelem kiemelt helyet foglal el a rendszerben. Dr. Christine Jones ezt a jelenséget Foszfor-paradoxonnak hívja.
Fotoszintézis során termelt cukor elosztása: fele a növénynek, fele a talajnak
A növények regeneratív gazdálkodásban az életük során megtermelt cukor akár 50 százalékát is átengedhetik segítőiknek, azaz a mikrobáknak – kémiai/mechanikai, azaz hagyományos gazdálkodásban ez az arány inkább csak 20 százalék körüli -, amely arány a vegetatív (növekedési) fázisban akár 70-80 százalékra is felmehet, míg a generatív (szaporodási, azaz virágzás+termésképzés) fázisban 20 százalék közelébe is csökkenhet. Ennek oka, hogy a vegetatív fázis során a növény arra használja a fotoszintézis során termelt cukrot, hogy tápanyagot vásároljon a mikrobáktól, míg a generatív fázis során a már megvásárolt tápanyagokból építkezik és a cukrot nagyrészt arra használja, hogy a saját testét és termését felépítse.
A különböző növényfajok és családok más-más összetételű gyökérváladékot bocsátanak ki. Ezért is javasolja Dr. Christine Jones, hogy ha lehet, legalább 4, de inkább 6 különböző növénycsaládból származó faj szerepeljen egy növénytársításban. Minél több féle növényfaj/növénycsalád van a területen, annál nagyobb a gyökérváladékok változatossága, annál változatosabb és népesebb lesz a mikrobák állománya, annál szélesebb körű szolgáltatásokkal képesek támogatni a növényt, legyen akár szó tápanyag-gazdálkodásról, növényvédelemről, stresszkezelésről.
Gondolatom szerint egy biológiai rendszerben rövid távon a talaj termékenységét meghatározó legfontosabb tényező a gyökérváladék mennyisége. Hosszú távon pedig a humusz szintjének alakulása a fontos.
Mitől függ a cukor és a gyökérváladék szintje? Hogyan lehet ebből több?
Gondolatom szerint az egységnyi idő – mondjuk az adott gazdasági év – alatt megtermelt gyökérváladék, azaz a talajba pumpált cukor mennyisége alapvetően 4 tényezőtől függ:
- A területen adott évben lévő növények zöldtömegétől/biomasszájától (főnövény és takarónövény)
- az átlagos BRIX-értéktől
- a C4-es növények arányától
- attól, hogy a növénytársulás átlagosan ideje mekkora hányadát tölti a vegetatív fázisban.
Feltételezve, hogy a növény talajmegújító gazdálkodásban az élete során megtermelt minden 100 egység cukorból átlagosan 50-et a talajba pumpál gyökérváladékként, míg a vegetatív fázisban 100-ból 75-öt, a generatívban 100-ból 25-öt ad le. Képlettel kifejezve valahogy így nézhet ki (minden tudományos alap nélküli személyes becslés):
Éves gyökérváladék mennyisége = összes éves növényi biomassza * átlagos BRIX / 12 * (1+C4-es növények aránya) * Átlagos vegetatív arány
Logikus, hogy minél több a növény az adott évben, annál több a fotoszintézis. És annál több a gyökérváladékként talajba pumpált cukor (fotoszintetikus kapacitás, lásd Dr. Christine Jones). Emellett minél magasabb hatásfokkal fotoszintetizálnak a növények, azaz minél magasabb az átlagos BRIX érték, annál több a cukor (fotoszintézis intenzitása, lásd Dr. Christine Jones).
Továbbá, a C4-es növények – kukorica, cirok, köles – értelmezésem szerint megközelítőleg másfélszer annyi cukrot képesek előállítani egységnyi idő alatt, mint a C3-as fotoszintézist követő növények. Azaz minél több a C4-es növény a területen, annál több lesz a cukor. Végezetül, a vegetatív fázisban jóval több cukrot használ fel a növény a mikrobákkal folytatott kereskedelemre. Minél több időt tölt a növény a vegetatív fázisban, annál több a gyökérváladék mennyisége is. Erről lásd John Kempftől itt.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍