„Alapvetően napfénnyel gazdálkodunk, és mikor ez világossá válik számunka, onnantól kezdve határ a csillagos ég” – Dr. Christine Jones
De mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szén a talajépítés és a regeneratív gazdálkodás alapja – végső soron pedig a gazda profitjának kulcsa. Csak nem mindegy, milyen úton jár a földjeinken.
A szén ugyanis – ahogyan azt Dr. Christine Jones ausztrál mikrobiológus tanítja – két teljesen különböző utat járhat be a talajban.
A lebontás útja: Amikor a szén elillan a levegőbe
Az egyik a lebontás útja. Ezen haladva a fotoszintézis során megtermelt cukor egyik részéből a növény felépíti a saját testét (szár, levél, gyökér, virág, termés). Majd miután elpusztult, a növényi maradványokat a baktériumok és a szaprofita (lebontó) gombák felemésztik. A bökkenő az, hogy a bennük lévő szenet szén-dioxid formájában szinte teljes egészében (közel 98 százalékban) visszapárologtatják a légkörbe.
A szalmatakaró és a mulcs fontos, mert védi a talajt a hőségtől és tartja a nedvességet, de önmagában ebből tartós humusz nem nagyon lesz.
A folyékony szén útvonala: A valódi talajépítés
Ez az igazi varázslat, ami Dr. Christine Jones kutatásai szerint akár 30-szor gyorsabban építi a humuszt, mint a szármaradványok, vagy akár a szerves trágya.
Ezen az úton a növény a megtermelt cukor másik részét folyékony gyökérváladék formájában közvetlenül a talajba pumpálja. A talaj élőlényei a cukorért cserébe gondoskodnak a növényről: tápanyagot és vizet szállítanak neki, lazítják a talajt, és megvédik a kártevőktől, valamint az időjárási stressztől.
A mikrobák a cukorért cserébe elvégzik a tápanyag-gazdálkodást és a növényvédelmet – ezzel pedig közvetlenül a gazda profitját növelik. Regeneratív gazdálkodásban ezért a legfontosabb input a folyékony szén útvonal mentén a talajba pumpált cukor.
Hogyan lesz humusz a folyékony szénből?
A folyamat során a levegő szén-dioxidjából előbb folyékony cukor lesz, ami a gyökereken át a mikrobák testébe és anyagcsere-termékeibe kerül. Bár egy kevés szén-dioxid itt is megszökik a levegőbe, a szén jelentős része a talajmorzsák (makroaggregátumok) és a gyökereket körülölelő gyökérköpenyek (a gyökerekre tapadó, főként a mikorrhiza gombák és más mikrobák által összeragasztott földréteg) belsejében védett, stabil humusszá alakul.
Minél fejlettebb a talaj táplálékhálója – vagyis minél magasabb a gomba-baktérium arány –, annál kisebb lesz a szénveszteség.
Ez a szemlélet teljesen felforgatja a múlt századi dogmákat: a humusz eszerint nem az elkorhadt növényi maradványokból lesz, hanem a mikrobák váladékaiból és elhalt testéből. A folyékony szén ebben a rendszerben nem más, mint a fotoszintézis során gyártott, vízben oldott energia/cukor, ami a talaj belső motorját működteti.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍