Mit, Miért?

Biológiai gazdálkodásban az eső ott szivárog be a talajba, ahol leesik, a talaj több vizet képes tárolni, kisebb a párolgás, a növények a mikorrhizáknak köszönhetően több vízhez férnek hozzá és hatékonyabban használják fel azt. Gabe Brown hangsúlyozza, hogy nem az számít, hogy egy területen mennyi eső esik – nála ez csak évi 250-300 mm, de vannak 200 mm alatti évei is -, hanem az, hogy az ökoszisztéma mennyire hatékonyan használja fel azt, ami megadatott. Ez az egyik nagy előnye a biológiai gazdálkodásnak, vagyis hogy a vízfelhasználás hatékonysága ebben a rendszerben jelentősen javul.

Dr. Christine Jones hangsúlyozza a változatosság, a talajoltás és a saját mikrobaközösségek fontosságát. A gazdák számára azt javasolja, hogy mindig egy változatos magkeveréket vessenek, ahol a különböző összetevők legalább 4, de inkább 6 különböző növénycsaládból származnak. A továbbiakban megkísérlem összeszedni, hogy a különböző növénycsaládokba mely fajok tartoznak.

Ahogy azt Dr. Christine Jones is bemutatja, a növény a magot három alapvető összetevővel látja el: az adott növényfaj DNS-ével, a csírázáshoz és a korai fejlődéshez szükséges tápanyagokkal, valamint a fajra jellemző saját mikrobaközösségével. Ez utóbbi akár 9 milliárd mikroorganizmust is jelenthet egyetlen vetőmagban. A mag saját mikrobaközössége gondosan összeválogatott mikrobákból áll, amelyek az adott növényfajjal együttműködve segítik annak fejlődését a teljes életciklusa során. Az anyanövény azért ruházza fel a magot ezekkel a mikrobákkal, mert felkészül arra az esetre, hogy a csíranövény olyan talajba kerül, ahol ezek a létfontosságú partnerek nem vagy csak korlátozottan vannak jelen.

A következőkben megkísérlem kiszámolni, hogy összesen mennyi humusz található egy hektárnyi talajban. Kiindulópontként abból indulok ki, hogy a növények gyökérzete átlagosan 80–100 cm-es mélységig hatol le, míg biológiai gazdálkodásban a mikorrhiza gombák akár 200 cm mélységig is behálózhatják a talajt, egyre ritkuló sűrűséggel. Mivel a humuszképződés elsősorban a mikorrhizák tevékenységéhez köthető, logikus, hogy a humuszos réteg mélysége is ehhez igazodik. A legaktívabb humuszképződés ott zajlik, ahol a gyökerek és a gombahálózatok tömege a legnagyobb: jellemzően a talaj 10–40 cm-es zónájában.

Nincs kétségem afelől, hogy a mély talajművelést el kell hagyni, már a biológiai átállás elején. Szántást soha többé, és lazítást is csak max egyszer és csakis akkor, ha az átállás első évében különösen indokolt, azaz a gazdabotos/penetrométeres mérés nedves (nem sáros) talajviszonyok közt elvégezve egyértelműen káros talajtömörödést mutat. A sekély talajművelés elhagyásával kapcsolatban ugyanakkor közel sem ennyire egyértelmű a helyzet, legalábbis így az út elején, számomra nem. Itt is a minimalizálás, sőt végül az elhagyás és ezzel együtt a no-till vetés a cél, de nagyon sok olyan helyzet előállhat, mikor nem adottak a no-till vetés feltételei, ekkor pedig a no-till indokolatlan erőltetésével többet ártok, mint használok.

Nicole Masters szerint a leromlott biológiájú talajban kevesebb a mikrobák létszáma és fajgazdagsága az egészségeshez képest. Gabe Brown kiemeli, hogy a talajmegújító útra lépve a táplálékháló gyorsabban felépül, és ezt a folyamatot mikrobiológiai oltással, komposzt kivonattal és huminsavval tovább lehet gyorsítani. Dr. David Johnson kísérletei szerint a mikrobiológiai oltás akár 1–2 évvel is lerövidítheti az átállás idejét, így elméletileg már 3 év alatt kialakulhat az egészséges talaj.

Ray Archuleta szerint a talajmegújító gazdálkodás csak akkor lehet sikeres, ha a gazda másként kezd tekinteni a talajra, a növényekre és a teljes gazdálkodási rendszerre. Ehhez szemléletváltásra van szükség, és a természet alapelveinek megértésére. A talaj nem élettelen termesztőközeg, hanem élő rendszer. A természetben minden mindennel összefügg, a növény és a talaj elválaszthatatlan egységet alkot. A talajmegújító gazdának ezért le kell másolnia azt, ahogyan az Anyatermészet több százmillió éve működik: az alapelveket és a folyamatokat.

A természet egyik megkerülhetetlen alapelve a változatosságra törekvés. Bármely földi ökoszisztéma akkor működik jól, ha változatos, mert így valósul meg a munkamegosztás és az együttműködés. A természet nem szereti a monokultúrát: a felmerülő problémákat a biodiverzitáson keresztül oldja meg. Ha a növényi borítás változatos és folyamatos, a mikrobiális élet is népes és sokszínű lesz, így mindig jelen vannak azok a mikrobák, amelyek képesek támogatni a növényt stresszhelyzetekben.

A talajmegújítás alapelvei közül a legfontosabb a gyökérfolytonosság, vagyis hogy az év lehető legnagyobb részében élő gyökér legyen a talajban. A földi élet alapja a fotoszintézis és ezen keresztül a folyékony szén útvonala: az élő növény cukrot termel, amely nemcsak a saját növekedését szolgálja, hanem a talaj teljes táplálékhálóját is ellátja. Ahogy Gabe Brown fogalmaz: „élő növény és fotoszintézis nélkül az egész rendszer lerobban”.

Gabe Brown és az Understanding AG azt tanítja, hogy a növény talajállapot iránti igényeit – laza gyökérágy és morzsalékos magágy – sokkal hatékonyabban lehet kielégíteni egy jól működő táplálékhálóval, mint mechanikai talajműveléssel. A gyökér és a vele együttműködő gombák makroaggregátumokat, néhány milliméter átmérőjű talajmorzsákat hoznak létre, amelyek tartósan biztosítják a laza talajszerkezetet. A legjobb talajlazító tehát a talajbiológia.

A légkör 78 százalékát nitrogén alkotja, a gazdák mégis óriási összegeket költenek arra, hogy ezt a tápelemet zsákból/tartályból adják oda a növénynek. A gond az, hogy a légkörben lévő nitrogén molekulát, azaz az N2-t a növények ebben a formában nem tudják hasznosítani, a két nitrogén atom közti erős kötést ugyanis nem képesek feltörni. Lehetséges lenne, hogy a természet eddig nem jött rá, hogy hogyan lehet a növények számára egyik legfontosabb tápelemet a levegőből kinyerni és azt a növények által felhasználható formába alakítani? Természetesen rájött, több mint hárommilliárd évvel ezelőtt…

Mielőtt elkezdtem érdeklődni a talajmegújító gazdálkodás iránt, úgy gondoltam, hogy egy talaj termékenységét annak kémiai, fizikai és biológiai tulajdonságai/folyamatai határozzák meg. Úgy képzeltem el mindezt, mint egy háromlábú széket, ahol mind a három fontos, a fizikai, a kémiai és a biológiai láb egyaránt. Most azonban már úgy gondolom, hogy a biológia az, ami mindent meghatároz, egészen egyszerűen – nem megbántva sem a fizikát sem a kémiát, sem ezen tudományok képviselőit – ez a legfontosabb a háromból. Ha a biológia egészséges és a talaj táplálékhálója jól működik, akkor a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai is rendben lesznek.