Mit ér a zsebünkben az idei szezon profitja, ha közben a talajrombolással módszeresen elégetjük a gazdaságunk legfontosabb vagyontárgyát, a talajt? A nehéz vassal és a túlzott kémiával elért pillanatnyi siker valójában gyermekeink és unokáink jövőjének felélése: minden egyes tizedszázalék elveszített humusz közvetlenül a következő évek gázolaj- és műtrágyaszámláját növeli. Ha hosszú távon is a pályán akarunk maradni, ideje átírni a matekot.
Fenntartható gazdálkodás: pénzügyi profit és ökológiai haszon egyensúlya
„A mezőgazdaság a rövid távú nyereséget hajszolja, de közben elpazarolja az ökológiai erőforrásokat” – Gabe Brown
Gabe Brown egyértelművé teszi, hogy csakis úgy lehet fenntartható módon termelni, ha nemcsak a learatott terményen képződik pénzügyi profit, hanem az adott gazdasági év pozitív mérleggel zár ökológiai szempontból is. A talaj egészségét és ezt az ökológiai eredményt számszerűsítő legfontosabb mérőszámunk pedig – Dr. Christine Jones nyomán – a humusz.
Vagyis úgy kell pénzügyi szempontból nyereségesen termelnem, hogy közben évről évre emelkedjen a talaj humusztartalma is. A rendszer így lesz pénzügyileg és ökológiailag is fenntartható hosszú távon.
A hagyományos mezőgazdaság döntéshozatalát a legtöbb esetben egyetlen szempont vezérli: a gyors, rövid távú pénzügyi profit. Gabe Brown szerint azonban életbevágó egy második szempont beemelése is: a gazdálkodásnak biológiai értelemben is nyereséget – vagyis emelkedő humuszt – kell termelnie minden egyes szezonban.
Ne pazaroljuk el az ökológiai lehetőségeinket!
Ha én csak akkor tudok megtermelni egy adott növényt, ha közben a talajéletre nézve durva talajrombolást jelentő gyakorlatokat folytatok – mint a túlzott műtrágyázás, a folyamatos gombaölős sokkterápia, a mélyművelés, a monokultúra és a tarlók hónapokig tartó feketén hagyása –, az azt jelenti, hogy az adott kultúra jövedelmező termeléséhez valójában nincsenek meg a valós ökológiai alapjaim.
Hiába zárom pozitív pénzügyi eredménnyel az adott évet, ha közben szétműtrágyázom, szétgombaölőzöm és szétrombolom a talajt a vassal. Ezzel ugyanis ökológiai szempontból veszteségem keletkezik. Ebben az esetben, ahogy Gabe Brown fogalmaz: elpazarolom az ökológiai lehetőségeimet.
Fókuszban az ökológia: talajromboló búza, vagy talajépítő takarónövény?
Pontosan ez a helyzet nálam jelenleg a búzával (a cikk írásakor 2025-öt írunk). Nitrogénműtrágya és gombaölő nélkül úgy tűnik, hogy egyelőre nem tudok pozitív pénzügyi eredményt elérni. Műtrágya és gombaölő használata mellett ugyanakkor az ökológiai eredmény lesz negatív.
Ebben az esetben jobban járok, ha ezt a növényt átmenetileg nem termelem, hanem a búza évet egy zöldugar év beiktatásával felhasználom arra, hogy épüljön a talajbiológia. Azaz hogy bővítsem az ökológiai lehetőségeimet, és majd később, 1-2 év múlva térek vissza a búzára, mikor már a megfelelő szintre épült a talajbiológia és a terület ökológiája. Csak akkor szabad termelni egy növényt, ha annak megvannak az ökológiai lehetőségei. Számomra ez a legfontosabb üzenet Gabe Brown fenti videójából.
Más lenne a matek, ha a gazda pénzt kapna az ökológiai haszonért
Gyorsabban terjedhetne a talajmegújítás, ha a megtermelt ökológiai hasznokért közvetlenül is pénzhez jutnának a gazdák. Vagyis a megkötött légköri szén-dioxidért karbonkvótákat, a magasabb minőségű élelmiszerért cserébe a BIO-felárhoz hasonló prémiumot kapnának. Amíg ezek a rendszerek nem működnek megbízhatóan, addig a talajmegújítás hasznaként marad a költségcsökkentés, az emelkedő humusz termésnövelő hatása, az időmegtakarítás, a plusz támogatások (AKG például, ami azért próbálja forintosítani az ökológiai hasznokat) és a javuló vízgazdálkodás.
Ökológiai költség: mikor hagyható el „büntetlenül” egy input?
„Egyik inputot sem lehet „csak úgy” egyik napról a másikra elhagyni, előbb a talajbiológia élénkítésével ki kell érdemelni, hogy ezt megtehessük” – Gary Zimmer
A regeneratív gazda egyik legfontosabb célja a talajélet bolygatásának minimalizálása, azaz a kémiai és mechanikai inputok fokozatos elhagyása. Itt ugyanakkor nem szabad fejjel rohanni a falnak, ha ugyanis a talajélet még nem épül fel, akkor egyik-másik input elhagyása bizony keményen visszaüthet. Ezt én is tapasztaltam már, a nitrogén műtrágya, vagy a gombaölő permetszer túl korai elhagyásával. A terméskiesés ilyenkor kegyetlenül fáj a pénztárcának.
Azt gondolom, hogy egy inputot, legyen az mechanikai vagy kémiai, akkor lehet elhagyni, ha a következő egyenlet teljesül az adott munkaműveletre:
Input anyagi költsége + Input ökológiai költsége > Input elhagyása miatt várható anyagi kár
Például, egy szántás anyagi költsége kb. 40-50 ezer forint (gázolaj, gépkopás, amortizáció, munkabér), az általa okozott ökológiai költség becslésem szerint 50-100 ezer forint (rengeteg humuszt eléget a talajból, pusztítja a táplálékhálót, lehet a 100 ezer forinttal még keveset is tippeltem). Emellett eltörpül a szántás elhagyásából fakadó pénzügy veszteség, ami abból fakad, hogy kicsivel több lesz a pocok, kicsivel több lesz a gyom. Egy szántás sokkal többe kerül a gazdának és az ökoszisztémának, mint amennyi hasznot hajt.
Úgy gondolom, hogy az egész egyenletet az inputok elhagyása felé billenti az, hogy a talajbiológia felépülésével a talajélet egyre több feladatot képes átvenni a kémiai/mechanikai inputoktól, így az egyes inputok elhagyásából adódó anyagi kár az idő előre haladtával egyre kisebb. Míg végül a rendszer eljuthat egy olyan pontra, hol a munkaműveletek többsége büntetlenül elhagyható, a talaj pedig amellett, hogy stabil pénzügyi profitot biztosít a gazdának, még folyamatosan ökológiai hasznot is termel a teljes társadalom számára.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍