A Liebig-féle hordó elvét minden gazda ismeri: a termést mindig a legszűkösebben rendelkezésre álló tápanyag határozza meg. De mi van, ha évtizedek óta rossz dongákat próbálunk megtoldani? Az Alföldön hiába öntjük a pénzt műtrágyába és más inputokba, ha a vízhiány és az élettelen talaj miatt a befektetés nem hasznosul.
A regeneratív szemlélet szerint a képlet valójában sokkal egyszerűbb és olcsóbb: ha biztosítjuk a talajéletnek a bolygatatlan életteret és a folyamatos táplálékot, a rendszer három éven belül magától elkezdi szállítani az összes inputot. Nézzük meg, hogyan építhető újjá a „hordónk” úgy, hogy ne a drága inputanyag, hanem a természet dolgozzon benne.
Regeneratív alapelv: egy jól működő táplálékháló mindent megold
A regeneratív mezőgazdaság alapelve egyszerű: ha én, mint gazda gondoskodok a talaj táplálékhálózat szereplőiről úgy, hogy a gazdálkodási gyakorlatommal – gyökérfolytonosság és változatosság és bolygatatlanság – folyamatos táplálékot és nyugodt otthont biztosítok a számukra, és az irányító pozícióból a biológia százmillió éves játékszabályait elfogadó és követő pozícióba lépek, akkor cserébe ők is gondoskodni fognak a növényeimről. Megadnak a növénynek minden olyan inputot, melyet eddig mechanikai/kémiai eszközökkel oldottam meg. Laza/morzsalékos talajt, tápanyagot, védelmet a kártevőktől, kórokozóktól, gyomoktól és az időjárás okozta stresszhatásoktól.
A növény igényei
A következő táblázatban megkíséreltem összeszedni, hogy milyen igényei vannak egy növénynek (zöld oszlop), azt, hogy ezeket az igényeket milyen módon elégíti ki a hagyományos, azaz kémiai/mechanikai gazdálkodás (kék oszlop) és a regeneratív mezőgazdaság (rózsaszín oszlop), és végül hogy milyen stresszhatás jelentkezik, ha a növény igénye kielégítetlen marad.

A hagyományos mezőgazdaság a környezeti igényeken túl (napsütés, hőmérséklet, levegő, víz) a növény igényeit közvetlen módon, inputokkal elégíti ki. Talajművelő gépekkel, növényvédő szerekkel és műtrágyákkal. Egy ilyen szemléletben gazdálkodónak résen kell lennie, mert bármely inputot kispórolja, annak rövid úton hiánytünet és terméskiesés az eredménye. Ezt a szemléletet a Liebig-féle minimum elv írja körül. Ez kimondja, hogy a termés mennyiségét az a tápelem vagy környezeti feltétel fogja meghatározni/limitálni, amely a leginkább korlátozott mennyiségben áll a növény rendelkezésére.
Liebig-féle minimum elv kémiai/mechanikai gazdálkodásban
A lenti ábrán szerepel a mai mezőgazdaság tápanyagszolgáltatással kapcsolatos szemléletének alapja: a Liebig-féle hordó. Itt a hordóban lévő víz szimbolizálja a várható termést. A hordó deszkáinak magassága pedig azt jelzi, hogy az adott tápelem (vagy környezeti tényező) milyen mennyiségben áll a növény rendelkezésére. A termést a legalacsonyabb deszka magassága határozza meg. Az a tápelem (vagy környezeti tényező), amely a leginkább korlátozott mennyiségben áll a növény rendelkezésére. Az ábrán itt épp a vas a limitáló tényező, vagyis a növény csakis akkor lenne képes magasabb termésre, ha ezt a tápelemet a gazda pótolná, például lombtrágyával.

Ez az elmélet igencsak bonyolulttá, költségessé és időigényessé teszi a tápanyag-gazdálkodást. Ahhoz ugyanis, hogy a gazda pontosan tisztában legyen az egyes tápelemek mennyiségével, talajvizsgálatok, levélvizsgálatok és növényi nedv analízisek egész sorára van szükség, majd a probléma megoldásaként még ennél is költségesebb tápanyag-utánpótlásra. Ha a gazda a növény minden igényét közvetlenül inputokkal szeretné kielégíteni, az egy ilyen bonyolult, önellátásra képtelen rendszerben szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Liebig-hordó biológiai/regeneratív körülmények közt
Ennél sokkal egyszerűbb – és gondolatom szerint olcsóbb, egészségesebb, fenntarthatóbb – megoldást kínál a tápanyag-gazdálkodásra a regeneratív mezőgazdaság szemlélete. Itt ugyanis a növény igényeit a talaj táplálékhálózata elégíti ki, akiknek a környezeti feltételeken túl (ahol a víz az első számú limitáló tényező) mindössze két dologra van szükségük: folyamatos és változatos táplálékra (elsősorban gyökérváladék, másodsorban elhalt növényi maradványok), valamint bolygatatlan otthonra/élettérre (azaz humuszra, ami a mikrobák háza). A regeneratív gazda feladata az, hogy ezt a kettőt biztosítsa, gyökérfolytonossággal, változatossággal és bolygatatlansággal.

A képlet így pofonegyszerű: humusz + gyökérváladék + víz + (nitrogén)
- Víz: A környezeti feltételek közül a napsütésre, a hőmérsékletre és a levegőre gyakorlatilag nincs hatása a gazdának, és – hacsak nem öntöz – a lehullott csapadék mennyiségére sincs. Arra ugyanakkor, hogy azt a vizet, ami megadatik, az ökoszisztéma milyen hatékonysággal használja fel, nagyon is van. A regeneratív gazda rengeteget tehet azért, hogy a vízfelhasználás hatékonysága javuljon.
- Humusz: Ahogy Gabe Brown tanítja, a humusz a mikrobák háza/otthona. Minél több a humusz a talajban, annál több mikroba képes otthonra találni a területen. Annál több ökológiai szolgáltatást képes nyújtani a talaj táplálékhálózata. Minél több a humusz, annál jobb a terület táplálékháló-eltartóképessége.
- Gyökérváladék: A mikrobák/táplálékháló elsődleges tápláléka a növények által talajba pumpált, cukrokban gazdag gyökérváladék. Fontos táplálék még az elhalt növényi maradvány, de ha élő növény által kibocsátott gyökérváladékból sok van, akkor elhalt növény is lesz. Az elsőből automatikusan következik a második is. Minél több a gyökérváladék, annál hatékonyabban működik a táplálékháló gazdasági rendszere, annál nagyobb lehet a gazda által betakarított termés is.
- Nitrogén: Dr. Christine Jones szerint regeneratív gazdálkodásban az inputokkal végzett tápanyag utánpótlással már az első évben fel lehet hagyni – rögtön elhagyható például a foszfor műtrágya. Egy kivétel van: a nitrogén. A nitrogénkötést ugyanis egy összetett rendszerben végzi a természet. Ahhoz, hogy ez a rendszer kiépüljön, Dr. Jones szerint 3 év talajmegújító gazdálkodás szükséges. Ez alatt a három év alatt érdemes vagy nagy mennyiségű pillangósvirágú növényt termelni (főnövényként vagy takarónövényként), vagy szépen fokozatosan csökkenteni a nitrogén műtrágya mennyiségét. Így elkerülhető a nitrogénhiány és az ebből fakadó terméskiesés. Hozzáteszi, hogy egy kis mennyiségű nitrogén műtrágya még belefér az átállás éveiben, a nagy adagokat azonban kerülni kell. Ugyanakkor, úgy képzelem, hogy a talaj/táplálékháló természetes nitrogénszolgáltató képessége egyenesen arányos annak humusztartalmával, így ha a humusz szintje nagyon alacsony, akkor gondolatom szerint egészen addig szükség lehet a nitrogén óvatos adagolására, amíg a humusz fel nem épül a talajban. Különösen akkor, ha a másik fontos input, a víz bőségesen rendelkezésre áll.
Korai gyakorlati tapasztalatok
Az eddigi gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a talajmegújítás általam járt útján (min-till talajművelés, takarónövények, kémiai inputok fokozatos csökkentése) a talajélet szemmel is látható, de növényi nedv vizsgálatokkal is igazolható módon épül – lásd például ezt a vizsgálati eredményt, ahol a tritikálé alaptrágyát nem kapott, csak 50 kg/ha N-hatóanyagot, és mégis minden tápanyag szintje az optimális vagy az optimális fölötti tartományban volt – és képes kielégíteni a növények tápanyagigényét. Úgy gondolom, hogy itt már nem a tápanyaghiány a limitáló tényező.
Limitáló tényező az Alföldön: a víz
Alföldi regeneratív gazdaként az én Liebig-hordóm pontosan úgy nézhet ki, mint a fenti képen. A nitrogént úgy gondolom, hogy az átállás 3 évében pillangósvirágú növényekkel és egyre csökkenő műtrágya adagokkal tudom biztosítani. Gyökérfolytonosságra és változatosságra törekszem, így bízom benne, hogy gyökérváladékom is lesz megfelelő mennyiségben. A bolygatatlanságot is megpróbálom biztosítani a minél sekélyebb és ritkább talajmunkával, a műtrágya és a gombaölő csökkentésével, sőt a célul kitűzött elhagyással. Így bízom benne, hogy a területeim humusz szintje is képes lesz az emelkedésre. A kiinduló humuszom 2,5 százalék körül van, ami egyébként szerintem nem is olyan rossz. Ennyi víz mellett ez még akár elég is lehet, nitrogénszolgáltatás szempontjából.
A vízhiány és a most már minden évben jelentkező aszály azonban egy olyan fenyegetés, amivel azon túl, hogy megpróbálom kihasználni a regeneratív gazdálkodásban rejlő lehetőségeket, nem tudok mit kezdeni. A most már csak 350-400 mm éves csapadék komoly termést limitáló tényező. Sőt, úgy gondolom, hogy ha ez a szint tovább csökken, és tartósan lecsúszunk 300 mm alá, akkor nem marad más, mint a gyepgazdálkodás. De ennyire nem szaladnék előre, ott még nem tartunk. A jelenlegi, éves 350 mm környéke bár erősen limitáló, de hiszem azt, hogy egy élettel teli talajon gazdálkodva még fenntartható.
Tetszett a cikk? Facebookon is megtalálsz! 📘👍
